Magyar Észlelés
Az észlelésben kulcsfontosságú szerepe van a szemnek, mivel egyik érzékletünk, a látás megvalósítója. A látás a szemnél kezdődik, de az agy látóközpontjában folytatódik, amely szerephez jut a percepcióban. A percepció a közvetítő folyamatok működése, melyeket közvetlenül az érzékelés idéz elő. A percepciónál az információ az agykéreg magasabb központjába szállítódik és a kérgi szinten végbemenő tevékenységekben idéz elő változást.
A mélység percepcióját nagyban befolyásolja a háttér. A felületek mintázata és a felületet alkotó egységek tőlünk távolodó irányban fokozatosan változnak. Ezek jelzőingerekként szolgálnak a felület dőlésének a látás tengelyéhez viszonyított irányáról, és így a felülethez közeli, vagy az azt érintő tárgyak méretéről. Ilyen jelzéseket használ a festő is, mikor egy kép mélységét, és a rajta szereplő tárgyak méretét és térbeli elhelyezkedését akarja érzékeltetni.
A tárgyak méretét, színét és formáját a környezetéhez és a környező egyéb tárgyakhoz viszonyítjuk, így az állandóság észlelését kapjuk.
A művészetben a tárgyak valóságos méretének megváltoztatása, annak felismerhetőségét nem befolyásolja. A forma nagyobb mértékben való felbontása azonban felismerési gondokat okozhat a befogadónál. Vegyük például Picasso-t, aki felbontja a testek és az arcok formáit, de megtartja azok jellemző vonalait, és ezzel mértéken belül marad, azaz a stilizálás nem megy az értelmezés rovására. Francis Bacon szinte feloldja a formák határait, de a formák főbb jellegzetességeit megtartja.
A színek
Szín nélkül szintén felismerhető egy adott tárgy. A színek azonban nagyban meghatározzák egy mű hatását.
A szín egy érzet, amely az agy reakciója a fényre. Az elektromágneses sugárzás emberi szem által látható tartományba eső részére érzékeny a szem retinája, de a különböző hullámhosszú fényekre másként reagál, ez okozza a különböző színüket. A látórendszer fontos tulajdonsága a színállandóság, tehát az agy a színeket nem abszolút módon azonosítja, hanem relatív úton, a környezethez hasonlítva. Egy szín származhat monokromatikus fényből, ha egy adott hullámhosszúságú fénysugarat észlelünk, vagy több fény keverékéből, ha több különböző hullámhosszúságú fénysugár összességét érzékeljük. A szemünk ugyanúgy sárgának érzékeli a sárga színnek megfelelő hullámhosszú fényt, mint a vörös és a zöld színeknek megfelelő hullámhosszú fények keverékét stb. Vannak színek, amelyeknek nincs monokromatikus megfelelője, csak színkeveréssel állíthatók elő, például a bíbor. Azt a színt, amely a teljes spektrumon azonos intenzitású, fehérnek nevezzük. A fekete színt nem fény váltja ki, hanem a fény teljes hiánya.
Színkeverés
– Összeadó (additív) színkeverés
Ha monokromatikus fénysugarakat összekeverünk, az eredmény egy kevert színű fénynyaláb lesz, amelyben az emberi érzékelés számára az egyes komponensek nem választhatók szét Az ilyen fajta színkeverést összeadó színkeverésnek nevezik.
– Kivonó (szubtraktív) színkeverés
Felületen való visszaverődéskor, szóródáskor a felület a fénynyaláb bizonyos hullámhosszúságú összetevőit elnyelheti, kivonhatja, ezért látjuk a fehér fénnyel megvilágított tárgyakat színesnek. Azt a fajta színkeverést, amikor nem színek összeadásával, hanem színösszetevők kivonásával kapunk új színt, kivonó színkeverésnek nevezzük.
A festészetben különböző színű festékek keverésével érik el a kívánt színhatást. Két szín akkor kiegészítő, ha egy összeadó rendszerben (mint az RGB) összekeverve őket a fehér szín árnyalatát kapjuk. Az emberi szem citológiájából eredően minden érzékelt szín a piros, zöld és kék kombinációiból adódik. Egy színkeréken a kiegészítő színek egymással szemközt foglalnak helyet. A kiegészítő színek használata fontos szempont az esztétikailag kellemes művészi alkotás létrehozása és a grafikai tervezés során.
A szem színérzékelését be lehet csapni. A komplementer színeket egymás mellé téve a kevert szín a néző szemében áll össze. Ezt a technikát először a pointillizmus megalkotói alkalmazták, és azóta sok követőre talált. A kortárs magyar művészetben Mauer Dóra munkásságában találhatunk példákat.
A színfelismerés kisgyerekkorban a jobb agyféltekében történik, de a színek nevének megtanulásakor áttevődik a bal agyféltekébe.
